1. Höcker testvérek gőzkazán- és gépgyára:

A XIX. század közepéig Magyarországra a gőzkazánokat, amelyeket általában cukorgyárakban állítottak üzembe, Angliából hozták be. A hazai kazángyártási kísérletek egyik sikeres színhelye az 1860-ban alapított Höcker-féle gyár volt. Höcker Adolf, korábban a Dunagőzhajózási Társulat óbudai hajógyárának kazánkovács főművezetője alapította az eleinte csak gőzkazánok javításával és kazánszerelvények gyártásával foglalkozó kisüzemét a régi cukorgyári telepen, a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) és a Lipót (ma Szt. István) krt. sarkán. Hamarosan áttértek azonban a legkülönbözőbb célokra felhasználható kisebb gőzkazánok előállítására is, s amikor gr. Széchenyi Ödön az 1867-es párizsi világkiállításra belvízi úton Párizsig hajózott, a „Hableány" nevű kisebb hajójához Hartmann József építette a hajógépet, s ehhez egy Höcker-féle gőzkazánt illesztettek.

A vállalkozás 1869-től nagyobb fejlődésnek indult, amikor két fia - Adolf és Károly - belépett a cégbe, s majd 1876-tól a két fiútestvér Höcker testvérek cég alatt, már egyedül vitte tovább a vállalkozást. A specializálódó kazángyárban ekkortól sorozatban készültek a különféle teljesítőképességű kazánok, valamint a nagy keresletet kihasználva a lokomobilok építésére is rátértek. Eleinte csak kisebb - 6, 8 és 10 lóerős egyhengeres - lokomobilok készültek, később egyre nagyobbak, egészen a 60 lóerősökig. 1882-ben költöztek át a Külső Váci út 53. sz. alatt - a Váci út - Gömb u.- Frangepán u. kerítette, a leendő Teve u. felé még ki sem mért telken újonnan felépített, korszerű gyártóeszközökkel és berendezésekkel felszerelt, a körvasúttal vasúti összeköttetésben álló gyártelepre. A megtervezett gyártásszervezésnek megfelelően a kazánkovács-, a megmunkáló-, a szerelő- és az asztalos műhelyek itt a technológiai sorrendnek megfelelően különültek már el. Az iroda a Váci körút - Fegyvergyár u. 23. sarkon, a régi gyárban működött tovább.

A Külső Váci út 53. sz. alatti gyárban, mintegy 80 állandó szakmunkással saját szabadalom alapján fő termékként - kihasználva a mező-gazdaságban elterjedő gőzcséplő-gép-keresletet - lokomobilokat és csöves stabil gőzkazánokat gyártottak szén-, fa- vagy akár szalmatüzeléssel, kazánszerelvényeket és alkatrészeket, kisebb gőzgépeket, folyadéktárolókat és lemezkéményeket, valamint foglalkoztak a saját ill. idegen gyártású kazánok javításával is. A gyár különlegessége volt a saját szabadalma szerint épített kihúzható csőnyalábos lokomobi- los kazán, amelyet az ezredévi kiállítás gépcsarnokában - több más lokomobillal és kazánnal együtt - be is mutattak az érdeklődő közönségnek. Alapvetően a hazai kereslet kielégítése volt a fő céljuk, de a jó konstrukciónak számító félig stabil lokomobiljaik Ausztriában és a balkáni államokban is keresettek voltak.

Az 1880-90-es években fénykorát élő cég a hazai ipartelepek százait szerelte fel gőzgépekkel és kazánokkal. A század utolsó évtizedében azonban az elmaradt korszerűsítések miatt az újabb igényekhez nehezen alkalmazkodó cég életét a számos versenytárs megnehezítette. 1889-ben a selypi cukorgyár felszerelésekor még kazánokat és 1 7 gőzgépet szállítottak, de a nagyobb megrendeléseket rendre a vetélytársak szerezték meg a vállalat előtt. Az alapító tulajdonos halálát követően a vállalkozást 1905-től özvegye vezette tovább, amelyben ezt követően sűrűn követték a családon belüli tulajdonosi változások. Sorozatos veszteséges éveket követően 1911 -ben a tulajdonostársak a termelést leállították és a vállalkozás felszámolása mellett döntöttek. A leállított és elhagyatott gyártelepet 1914-ben az Általános Iparművek Részvénytársaság vásárolta meg.

Ma az országban egyetlen, 1904-ben gyártott Höcker gyártmányú kazán található, Mezőkövesden a Hajdú Ráfis János alapította Mezőgazdasági Géptörténeti Gyűjteményben.

2. Friedr. Siemens Művek Vasöntő és Hőtechnikai Gyár Rt.

(Acélöntő- és Csőgyár Vállalat):

A tönkrement Höcker testvérek-féle vállalat Váci út 85. sz. alatti telephelyén először 1914-től Herczegh Ernő általános gépgyártással foglalkozó egyéni cége működött. Az általa beszerzett gépekkel kizárólag haditermelést folytatott a gyár. A céget 1918 májusában megvásárolta az akkor alakult Általános Iparművek Részvénytársaság. A 2 millió koronás alaptőkével, a Magyar Általános Hitelbank közreműködésével alapított vállalat a fiumei Whitehead & Co. és a St.Pölten-i Österreichische Saurerwerke Kraftfahrzeug G.m.b.H. többségi tulajdonában volt.

Rövidesen megvásárolták a Magyar Általános Gépgyár Rt. Váci út 141. sz. alatti, a korábbi Podvinecz és Heisler-féle gépgyárat is, s a két gyártelepen a vállalat egyrészt, mint gépgyár (kovácsműhellyel), másrészt mint bádogosárú-gyár működött. Új építkezések és üzembővítések után jelentékeny mértékben vett részt az utolsó háborús évben a hadiipar szükségleteinek a kielégítésében. 1918 második felében a vállalat kereken 700 munkást és 75 tisztviselőt foglalkoztatott.

A külföldi alapítók az érdekeltségüket még 1918-ban megszüntették, a Váci út 141. sz. alatti gyárat a Rothmüller S. Fém- és Bádogárúgyár Rt., a régi Höcker-gyár kazán osztályát a Dávid és Kertész cég szerezte meg és részben le is szerelte. Az átalakult vállalat részvénytöbbsége a Herczegh-család kezébe került, s a vállalat ekkortól a Váci út 85. sz. alatti telephellyel Gép- és Fémárugyári Általános Iparművek Részvénytársaság néven működött tovább. A jelentős profiltisztítás eredményeként a gyár elsősorban vas- és acél gépalkatrészek, különféle acéláruk gyártására rendezkedett be, ám a gyártás el sem kezdődhetett, mivel a világháborút követő zavaros időszakban a gépi berendezések nagy részét, szinte a teljes üzemi berendezés állományt a megszálló román csapatok elszállították. A cég 1919-ben gyakorlatilag megszűnt létezni, a gyártelep gazdátlanul, elhagyottan állt. Egy részét rövid ideig -1920 táján - garázsnak használta a gráci Puch Művek Rt. budapesti fiókja.

1923-ban új elgondolásokat szem előtt tartva a drezdai Siemens-családdal és a Centrale Industrie Handelscompagnie amszterdami holding-társasággal érdekközösségben alakult vállalat, a Friedr. Siemens Művek Vasöntő és Hőtechnikai Gyár Részvénytársaság lett a telephely új tulajdonosa. Az alapításban részt vett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, részvénytulajdona képviseletében két vezetőjét is beültetve a társaság vezetésébe. A tranzakció során jelentékeny új tőke került a vállalatba, az alaptőke - jelentős inflációval is számolva - egymillióról egymilliárd koronára emelkedett.

Ahhoz, hogy az alapító okiratban megfogalmazott tevékenységnek, nevezetesen a vas- és acél, fém- és zománcáruk, öntöttvas nyomó- és lefolyócsövek, vas- és fémöntvények, továbbá a speciális Siemens rendszerű hő- és víztechnikai, egészségügyi cikkek és készülékek, olajtüzelési berendezések gyártásának eleget tehessenek, a megnagyobbított gyártelepen (hozzávásárolták a Váci út 83. sz. telket) nagyszabású építkezések történtek. A beruházások befejezése előtt azonban a társaság csődbe jutott, a munkásokat elbocsátotta.

Ekkor újból és jelentősen átalakult a vállalat szervezete, s a korábbi holland érdekeltségek részben osztrák tulajdonba kerültek. A pénznem-csere kapcsán a társasági alaptőkét a részvényeket 1:100 arányban összevonva, egymillió pengőben állapították meg. Részvénypakettje révén, minta legjelentősebb részvényes Schiffer Miksa építőipari nagy-vállalkozó lett a többségi tulajdonos, s vele együtt a részben általa tulajdonolt Palatínus Építő és Ingatlanforgalmi Rt. A tőkeinjekcióhoz jutott társaság befejezte a beruházásokat, s az általános fejlesztések és modernizáció során 1926-ban igen korszerű, évi 12.000 tonna teljesítőképességű vasöntödét is létesítettek. A korábbi, kevésbé sikeres tevékenységnek az új vezetés más irányt szabott. A Siemens-féle hőtechnikai eszközök gyártása már az 1930-as évek elején teljesen a háttérbe szorult s a tevékenységet ekkortól alapvetően az öntödére alapozott csőgyártó profil szabta meg.

1938 elején a teljes részvényállományt a Magyar Általános Hitelbank vállalata, a második világháborút megelőző ill. alatti évek gyáripari fejlődésének egyik legnagyobb haszonélvezője, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. szerezte meg. Az üzemet a világháború éveiben egy 1800 tonna/év kapacitású korszerű elektro-acélöntődével bővítették, ami 1941-ben kezdett el termelni. Az ekkor már 450 munkást, s mellettük 75 tisztviselőt és művezetőt alkalmazó vállalat szinte kizárólag öntödei tevékenységet folytatott.

Az államosítás során a részvénytársaság élére vállalatvezetőt neveztek ki, majd a vállalatot 1949. július 4-én megszüntették, amelynek jogutódaként megalakították az Acélöntő és Csőgyár Vállalatot. Önállóságát elveszítve

1963-ban az Öntödei Vállalat I. sz. gyáregysége lett, 1968-tól az Öntödei Vállalat Acélöntő' és Csőgyára, majd 1984-től ismét önálló vállalat. 1985-ben beolvasztotta az Újpesti Vasöntödét. Felszámolása 1993-ban kezdődött meg, s végül 1997-ben törölték a cégjegyzékből.